GoPro akciókamera összehasonlítás

A 21. századra egyre komolyabb részét képezi életünknek a sport, ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebb és hosszabb életet élhetünk.

A sport mellett azonban van egy másik szenvedélyünk, amely a technológiai fejlődés egyik hozadéka, ugyanis az okos eszközök és közösségi oldalak megjelenése óta életünk minden területét és történését megosztjuk.

Történt ugyanis, hogy 2002-ben Nick Woodman egy ausztráliai szörfözés alkalmával szeretett volna dinamikus, jó minőségű felvételeket készíteni, azonban az akkor rendelkezésre álló kamerák teljesen alkalmatlanok, vagy pedig túlságosan nehezek és nagyok voltak a feladatra. Ez az eset vezetett ahhoz, hogy aztán 2004-ben megalapította cégét a GoPro-t.

A GoPro ezen a két területen látta meg a lehetőséget, és egy olyan terméket hozott létre, amivel aktív életmódunkat dinamikusan, elképesztő képminőséggel és a legújabb technológiai eszközökkel tudjuk megörökíteni és visszaadni. Ahogy pedig a nevében is benne van, olyan perspektívából készíthetünk professzionális felvételeket, amelyre eddig még nem volt lehetőségünk.

Az első GoPro Hero kamera 2004-ben debütált, bemutatását követően pedig a cég 150 000 dollár profitot könyvelt el.

2006-ban az első digitális Hero követte 10 másodperces videó rögzítési képességgel, amely további 800 000 dollárnyi profitot termelt a cég számára. A soron következő GoPro kamerákkal már megnégyszerezték a bevételüket.

2014-ben érkezett a GoPro Hero 3+ 16:9-es képaránnyal, 4K videó rögzítési képességgel és 12mp fotó  felbontással.

Így érkeztünk el cikkünk tárgyához, a GoPro Hero széria ötödik generációjához, amely három kivitelben és minden eddiginél fejlettebb technológiával hivatott tovább öregbíteni a patinás márka nevét.

A GoPro HERO3+ Silver hozta a kötelezőt, és újabb színt vitt az addigra patinás GoPro márka életébe. 

GoPro HERO3 Silver - GoPro akciókamerák vásárlása és kölcsönzése a Re-store-nál

Fényképezés:

A GoPro HERO3 Silver CMOS szenzorával 11MP-es fényképeket készíthetünk.

Videózás:

Videófelvételnél 3 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 1080p 60fps.
  • 960p 100fps.
  • 720p 120fps.

Audio:

  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor/üzemidő:

1050mAH akkumulátor, nagyjából másfél órás üzemidővel.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Wi-Fi kapcsolódás

Felvétel:

A GoPro HERO3+ Black az első ezzel a kategória megnevezéssel, neve pedig nem véletlen, nagy lépést jelentett elődjeihez képest, főleg ami a 4K videófelbontást illeti.

GoPro HERO3+ Black - GoPro akciókamerák vásárlása és bérlése a Re-Store-nál

Fényképezés:

A GoPro HERO3 Black CMOS szenzorával 12MP-es fényképeket készíthetünk.

Videózás:

Videófelvételnél 5 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 4K felbontás esetén 15fps
  • 2,7K felbontás esetén 60fps.
  • 1080p 60fps.
  • 720p 120fps.

Audio:

  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor/üzemidő:

1180mAH akkumulátor, nagyjából másfél órás üzemidővel.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Bluetooth, Wi-Fi kapcsolódás
  • Videó stabilizátor
  • 4K felbontás

Felvétel:

A GoPro HERO4 Session első volt a kategóriájában, de nem az utolsó. A tökéletes belépőt jelentette a GoPro akciókamerák világába.

GoPro HERO4 Session - GoPro akciókamerák vásárlása és kölcsönzése a Re-Store-nál

Fényképezés:

A GoPro HERO4 Session-nel 8MP-es fényképeket készíthetünk, maximum 3264x2448px-es felbontásban.

Videózás:

Videófelvételnél 3 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 1080p 60fps.
  • 960p 60fps.
  • 720p 100fps.

Audio:

  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor/üzemidő:

1030mAH akkumulátor, nagyjából két órás üzemidővel.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD, microSDHC, microSDXC kártya maximum 64GB-ig.

Egyéb extrák:

  • Vízálló 10 méterig
  • Bluetooth, Wi-Fi kapcsolódás

Felvétel:

A GoPro HERO4 Silver ablakot nyitott a világra, hiszen a GoPro HERO4 Silver beépített kijelzőt is kapott.

GoPro HERO4 Silver - GoPro akcókamerák vásárlása és kölcsönzése  Re-Store-nál

Fényképezés:

A GoPro HERO4 Silver CMOS szenzorral rendelkezik és 12MP-es fényképeket készíthetünk, maximum 4000x3000px-es felbontásban.

Videózás:

Videófelvételnél 5 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 4K felbontás esetén 15fps
  • 2,7K felbontás esetén 30fps.
  • 1080p 60fps.
  • 960p 100fps.
  • 720p 120fps.

Audio:

  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor/üzemidő:

1160mAH akkumulátor, nagyjából másfél órás üzemidővel.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya maximum 64GB-ig.

Egyéb extrák:

  • Bluetooth, Wi-Fi kapcsolódás
  • Videó stabilizátor
  • Beépített érintőképernyő

Felvétel:

A GoPro HERO4 Black igazi klasszikus, amely képességeinek köszönhetően máig méltó tagja a HERO akciókamera családnak.

GoPro HERO4 Black - GoPro akciókamerák vásárlása és kölcsönzése a Re-Store-nál

Fényképezés:

A GoPro HERO4 Black CMOS szenzorával 12MP-es fényképeket készíthetünk, maximum 4000x3000px-es felbontásban.

Videózás:

Videófelvételnél 5 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 4K felbontás esetén 30fps
  • 2,7K felbontás esetén 60fps.
  • 1080p 120fps.
  • 960p 120fps.
  • 720p 240fps.

Audio:

  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor/üzemidő:

1160mAH akkumulátor, nagyjából másfél órás üzemidővel.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD, microSDHC, microSDXC kártya maximum 64GB-ig.

Egyéb extrák:

  • Rázkódás elleni védelem
  • Bluetooth, Wi-Fi kapcsolódás
  • Videó stabilizátor
  • Opcionális érintőképernyő

Felvétel:

A HERO széria legdrágább tagja, azonban nem véletlenül. Mindent tud, ami egy kiváló sportkamerához kell. A HERO5 Black másik újdonsága azonban annak vízállósága, így a továbbiakban már védőtok nélkül is merülhetünk a GoPro HERO5 Black sportkamerával.

Fényképezés:

A GoPro HERO5 Black 12 megapixeles felbontásban készít fényképeket. Öt látószög közül választhatunk (SuperView, Wide, Medium, Linear, Narrow)

Az ultramodern lencsének köszönhetően a kamera gyenge fényviszonyok ellenére is professzionális minőségű képeket készít jelentősebb zajszűréssel.

Videózás:

Videófelvételnél 7 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 4K felbontás esetén 30, 25fps
  • 2,7K felbontás esetén 60, 50, 48, 24 fps, SuperView módban 30, 25fps.
  • 1440p felbontásban 80, 60,50, 48, 30, 25, 24fps
  • 1080p 120fps (Wide, Narrow), 90fps (Wide), 80fps (SuperView), 60, 50, 48, 30, 25, 24fps (SuperView, Wide, Medium, Linear, Narrow).
  • 960p 120, 60, 50fps
  • 720p 240fps (Narrow), 120, 60, 50fps (SuperView, Wide, Medium, Narrow), 100fps (SuperView), 30, 25fps (Wide, Medium, Narrow).
  • WVGA 240fps (Wide).

Extrák:

  • Time Lapse mód
  • Looping mód
  • Auto Low Light mód
  • Videó minősége: 60Mb/s

Audio:

  • Studió minőségű külső mikrofon támogatás
  • 2X dinamika tartomány a HERO3+ BLACK EDITION-hoz viszonyítva
  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor:

1220mAh lithium-ion akkumulátor.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Vízállóság
  • WiFi és Bluetooth kapcsolat
  • Továbbfejlesztett zajszűrés
  • Hangirányítás
  • Videó stabilizátor
  • Érintő képernyő
  • Lokáció érzékelés
  • RAW és WDR formátum támogatás

Felvétel:

A HERO széria középső tagja, amely kicsivel kisebb, ám tudása nem marad el jócskán a nagytestvérhez képest.

Fényképezés:

A GoPro HERO5 Session 10 megapixeles felbontásban készít fényképeket. Itt is öt látószög közül választhatunk (SuperView, Wide, Medium, Linear, Narrow)

A GoPro HERO5 Session lencséje is hasonlóan fejlett, gyenge fényviszonyok ellenére is jó minőségű képeket készít. Minősége tökéletes az átlagfelhasználók számára.

Videózás:

Videófelvételnél 7 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 4K felbontás esetén 30, 25fps
  • 2,7K felbontás esetén 48fps Medium módban, SuperView módban 30, 25, 24fps.
  • 1440p felbontásban 60,50, 48, 30, 25, 24fps
  • 1080p 90fps (Wide), 60, 50fps (SuperView) 48, 30, 25, 24fps (SuperView, Wide, Medium, Linear, Narrow).
  • 960p 100, 60, 50, 30, 25fps
  • 720p 120fps (Narrow), 60, 50, 30, 25fps (SuperView, Wide, Medium, Narrow)

Extrák:

  • Time Lapse mód
  • Looping mód
  • Auto Low Light mód
  • Videó minősége: 60Mb/s

Audio:

  • Studió minőségű külső mikrofon támogatás
  • 2X dinamika tartomány a HERO3+ BLACK EDITION-hoz viszonyítva
  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor:

1000mAh lithium-ion akkumulátor.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Vízállóság
  • WiFi és Bluetooth kapcsolat
  • Továbbfejlesztett zajszűrés
  • Hangirányítás
  • Videó stabilizátor

Felvétel:

Elérkeztünk a HERO kínálat legkisebb tagjához, a HERO Session-hoz, amely mind árában mind pedig tudásában kevesebbet tud nagytestvéreihez képest, azonban így sem kell szégyenkeznie, hiszen amellett, hogy vízálló 10 méterig, mindössze egy gombról is vezérelhető.

Fényképezés:

A GoPro HERO Session 8 megapixeles felbontásban készít fényképeket. Két látószög közül választhatunk (Wide, Medium)

A GoPro HERO Session lencséje is hasonlóan fejlett, gyenge fényviszonyok ellenére is jó minőségű képeket készít. Minősége tökéletes az átlagfelhasználók számára.

Videózás:

Videófelvételnél 4 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 1440p felbontásban 30, 25fps
  • 1080p 60, 50, 30, 25fps (Wide, Medium).
  • 960p 60, 50, 30, 25fps (Wide)
  • 720p 100, 60, 50, 30fps (Wide, Medium)

Extrák:

  • Auto Low Light mód
  • Videó minősége: 25Mb/s

Audio:

  • Mono 32kHz-es ACC

Akkumulátor:

1000mAh lithium-ion akkumulátor.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Vízállóság
  • Továbbfejlesztett zajszűrés
  • Videó stabilizátor

A HERO széria legfrissebb tagja. A GoPro HERO6 Black vérbeli sportkameraként a legújabb technológiák alkalmazása, és a megszokott GoPro minőség mellett teljesen vízálló, így védőtok nélkül merülhetünk alá vadonatúj felvételekért.. 

Fényképezés:

A GoPro HERO6 Black 12 megapixeles felbontásban készít fényképeket HDR minőségben. Öt látószög közül választhatunk (SuperView, Wide, Medium, Linear, Narrow)

Az ultramodern lencsének köszönhetően a kamera gyenge fényviszonyok ellenére is professzionális minőségű képeket készít jelentősebb zajszűréssel.

Videózás:

Videófelvételnél 7 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 4K felbontás esetén 60, 30fps
  • 2,7K felbontás esetén 120, 60fps
  • 1440p felbontásban 60fps
  • 1080p 240fps, 120fps (Wide, Narrow), 90fps (Wide), 80fps (SuperView), 60, 50, 48, 30, 25, 24fps (SuperView, Wide, Medium, Linear, Narrow).

Extrák:

  • Time Lapse mód
  • Looping mód
  • Auto Low Light mód
  • Videó minősége: 60Mb/s

Audio:

  • Studió minőségű külső mikrofon támogatás
  • 3,5MM támogatás

Akkumulátor:

1220mAh lithium-ion akkumulátor.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Vízállóság
  • WiFi és Bluetooth kapcsolat
  • Továbbfejlesztett zajszűrés
  • Hangirányítás
  • Ébresztés hangra
  • Videó stabilizátor
  • Érintő képernyő
  • Lokáció érzékelés
  • RAW és WDR formátum támogatás

Felvétel:

A HERO széria olcsó, elérhető árú, mégis az átlagfelhasználók számára bőven elegendő képességgel rendelkező sportkamerája. A GoPro HERO 2018 egyik slágerterméke lehet, és nem csak az árcédulája miatt. 

Fényképezés:

A GoPro HERO 2018 10 megapixeles felbontásban készít fényképeket. 

Videózás:

Videófelvételnél 2 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 1440p felbontásban 60fps
  • 1080p felbontás 60fps

Extrák:

  • Time Lapse mód

Audio:

  • Studió minőségű külső mikrofon támogatás

Akkumulátor:

1220mAh lithium-ion akkumulátor.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Vízállóság
  • WiFi és Bluetooth kapcsolat
  • Továbbfejlesztett zajszűrés
  • Hangirányítás
  • Videó stabilizátor
  • Érintő képernyő

Felvétel:

A GoPro HERO Fusion a HERO sportkamera termékcsalád friss tagja, amely kompakt átmenetet jelent a professzionális sportkamerák világába. 

Fényképezés:

A GoPro HERO Fusion 18 megapixeles felbontásban készít fényképeket. 

Videózás:

Videófelvételnél 2 felbontás közül válogathatunk, azon belül is egyéni sebesség értékekkel.

  • 5.2K felbontásban 30fps
  • 3K felbontásban 60fps

Extrák:

  • Time Lapse mód
  • Éjszakai fotó mód

Audio:

  • Studió minőségű külső mikrofon támogatás

Akkumulátor:

2620mAh lithium-ion akkumulátor.

Memória:

Kizárólag 10-es osztályú UHS-I minősítésű, vagy gyári microSD kártya.

Egyéb extrák:

  • Vízállóság
  • WiFi és Bluetooth kapcsolat
  • Hangirányítás
  • Videó stabilizátor
  • GPS

Felvétel:

 
GoPro összehasonlítás Típus Kiadás
dátuma
Fotó Maximális videó
felbontás
Hangvezérlés Videó stabilizáció Érintőképernyő Vízállóság További információ
GoPro Hero6 Black - Re-store GoPro akciókamerák GoPro
Hero 6
Black
2017 12mp
30fps
4K
60fps

Igen
 
Igen Igen 10
méterig
(tok nélkül)
VÁSÁRLÁS
GoPro Hero5 Black - Re-store GoPro akciókamerák GoPro 
Hero 5
​Black
2016 12mp
30fps


4K
30fps
 

Igen
 
Igen Igen 10
méterig
(tok nélkül)
VÁSÁRLÁS
DJI Phantom 4 Pro Plus - Re-store új drón vásárlása GoPro 
Hero
2018
2018 10mp
10fps
1080p
60fps
Igen Igen Igen 10
méterig
(tok nélkül)
VÁSÁRLÁS
GoPro Hero5 Session - Re-store GoPro akciókamerák GoPro Hero5 Session 2016 10mp
10fps
4K
30fps
Igen Igen Igen 10
méterig
(tok nélkül)
VÁSÁRLÁS
GoPro 
Fusion
2017 18mp
30fps


5.2K
30fps
 

Igen
 
Igen Nincs 5
méterig
(tok nélkül)
 
GoPro Hero4 Black - Re-store GoPro akciókamerák GoPro Hero4
Black
2014 12mp
30fps
4K
30fps
Nincs Igen Opcionális extra 40
méterig
(tokkal)
VÁLTOK

GoPro Hero4 Silver - Re-store GoPro akciókamerák
 
GoPro Hero4
Silver
2014 12mp
GoPro 30fps
4K
15fps
Nincs Igen Igen 40
méterig
(tokkal)
VÁLTOK
GoPro Hero4 session - Re-store GoPro akciókamerák GoPro Hero4 Session 2015 8mp
GoPro 30fps
1440p
30fps
Nincs Igen Nincs 10
méterig
(tok nélkül)
VÁLTOK

 

 

Jól látható tehát a tudatos építkezés a HERO termékcsaládnál, hiszen mind a 3 modell egyéni igények szerint lett létrehozva. Minden célra, és minden pénztárcához mérten meg lehet találni a megfelelő modellt. Abban is biztosak vagyunk, hogy a fejlődés természetesen nem áll meg, ha pedig GoPro kamerát keresel, akkor nálunk jó helyen jársz! Kérj ajánlatot, vagy fáradj be boltunkba még ma!

 

Apple független márkaszerviz Budapest | iPhone készülék szerviz | iMac számítógép szerviz | MacBook hordozható számítógép szerviz | DJI drón szerviz | GoPro javítás

 

Üzletünkben a legtöbb Apple termékhez (mint például iPhone, iPad, MacBook, iMac vagy Mac mini) nagy számban talál gyári és utángyártott kiegészítőket, alkatrészeket, tartozékokat (mint például MagSafe kompatibilis töltő vagy Lightning csatlakozójú kábel)

Szervizünkben többéves tapasztalattal rendelkező kollégáink vállalják az alábbi Apple gyártmányú termékek független, garancián túli szervizelését, javítását.
iPhone készülékek:
- iPhone 3G / iPhone 3GS,
- iPhone 4 / iPhone 4S,
- iPhone 5 / iPhone 5s,
- iPhone 6 - iPhone 6 Plus / iPhone 6s - iPhone 6s Plus,
- iPhone 7 - iPhone 7 Plus,
- iPhone 8 - iPhone 8 Plus,
- iPhone SE / iPhone SE 2nd gen / iPhone SE 3rd gen,
- iPhone X / iPhone XS - iPhone XS Max / iPhone XR,
- iPhone 11 / iPhone 11 Pro - iPhone 11 Pro Max,
- iPhone 12 / iPhone 12 Pro - iPhone 12 Pro Max,
- iPhone 13 / iPhone 13 Pro - iPhone 13 Pro Max
- iPhone 14 - iPhone 14 Max / iPhone 14 Pro - iPhone 14 Pro Max

iPad készülékek:
- iPad 
- iPad mini
- iPad Air
- iPad Pro

Mac készülékek:
- iMac (20 hüvelykes, 21,5 hüvelykes, 24 hüvelykes, 27 hüvelykes)
- iMac Pro
- Mac mini
- Mac Pro
- MacBook / MacBook Pro / MacBook Air

A technikusaink által végzett javítások például: iPhone készülékek kijelzőcseréje, akkumulátor cseréje, alkatrész cseréje, ázott készülékek javítása, burkolat cseréje, hangszórók, mikrofonok és nyílások tisztítása valamint a Mac készülékek hardveres karbantartása, bővítése, alaplapi javítása, meghajtó (HDD, SSD) cseréje, külső és belső tisztítása. Beázás, törés, repedés, alaplapi meghibásodás, és egyéb problémák esetén is megoldást kínálunk, rövid határidőn belül. Vállaljuk MacBook kompatibilis, MagSafe csatlakozójú töltők javítását, szakadt, sérült vagy kedvenceink által elrágott kábelek cserélését (MagSafe 1 és MagSafe 2 csatlakozójú 45W, 60W vagy 85W teljesítményű töltők esetén).

Cégünk vállalja továbbá GoPro akciókamerák szervizelését is. (GoPro szerviz, GoPro Hero 8, GoPro Hero 7, GoPro Hero 5, GoPro Hero 4, Hero 3+, Hero 2 szerviz, GoPro Hero Session, GoPro kölcsönzés, GoPro kiegészítők, GoPro javítás)

DJI drónok, stabilizátorok szakszerű javítását is tudjuk biztosítani. (DJI Phantom szerviz, DJI Spark szerviz, DJI Mavic Pro szerviz, DJI Inspire szerviz, DJI Matrice szerviz, DJI Osmo szerviz, DJI Zenmuse szerviz, DJI drónszerviz, DJI drone szerviz)

Összetört? Lezuhant? Letört a gimbal? Nem ad képet a kamera? Nem csatlakozik a távirányítóhoz? Vízbe esett? Nem működik megfelelően?

 

Minden használt és felújított Apple készülékre a vásárlástól számított 3 hónap garanciát vállalunk.

Bármilyen problémával fordulj hozzánk Apple, DJI, GoPro készülékeddel kapcsolatban, szerviz és értékesítő csapatunk készséggel áll rendelkezésedre. Üzletünk és szervizünk Budapest belvárosában az 6. kerületben található, azonban online áruházunk éjjel-nappal rendelkezésre áll.