Drón kiegészítők kisokos

A kiegészítők a minket körülvevő kütyü halmaz elengedhetetlen részei. Tokot veszünk ha új telefonunk van, táskát ha laptopot cserélünk. Szerencsésebb helyzetben a kiegészítők új okos eszközeink tartozékai, azonban a legtöbb esetben nélkülözött vagy száműzött tagjai.

DJI drón kiegészítők - Re-store

Nincs ez másképpen a drónok esetében sem, melyekhez ma már kiegészítők egész tárháza áll a rendelkezésünkre sokszor már a csomagolás részeként, vagy pedig rendelhető kiegészítőként.

DJI drón kiegészítők - Re-store

Ezekre a kiegészítőkre fizikai vagy technikai adottságaikból adódóan néha eredendően szükségünk van. Most ezeket a kiegészítőket vesszük szemügyre, hogy tudd, mit érdemes venned egy vadonatúj drón mellé!

Talán a legfontosabb kiegészítője a drónnak, amely nélkül el sem érdemes indulni. A DJI drónok esetében az úgynevezett intelligens akkumulátorok érhetőek el, melyek szükséges helyzetben képesek lemeríteni magukat, ezáltal meghosszabbítva élettartamukat.

A megfelelő GYÁRI akkumulátor pedig biztonsági szempontból is fontos, hiszen ha Return to Home funkcióra kerül a sor, fontos, hogy legyen tartaléka az akkumulátornak a visszaútra.

A drónok üzemideje eltérő, sokban függ a méretétől, képességeitől és természetesen az árcédulájuktól. Egy DJI Spark hozzávetőleg 16 percig képes a levegőben maradni, a DJI Mavic Pro és a DJI Inspire 2 körülbelül 27 percig, míg a DJI Phantom 4 Advance/ Pro 30 percig.

Ha professzionális célra akarod használni őket akkor érdemes +1, de legalább +2 akkumulátorral készülni, amelynek azonban sajnos elkérik az árát. Hiába, a lélegzetelállító képeknek ára van!

Jelen esetben ez csak a DJI Spark-ra vonatkozik, amelynél a távirányító sok esetben nem alaptartozék. Sajnálatos módon sem a telefon sem pedig a tablet nem elégséges ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználd a drónodban rejlő potenciált.

Éppen ezért nem szabad megspórolni a távirányító árát, amellyel sokkal magabiztosabban uralhatod újdonsült drónodat. 

Ha már távirányító, akkor érdemes megfontolni a napellenző beszerzésért, ami kifejezetten jól jöhet erős napsütésben. Hiába a távirányító, ha az élőképet okos eszközeinken követjük,  melyeket erőteljes napsütésben alig lehet látni. Ne feledd, hogy egy drón felelősségteljes eszköz, ezért egy napellenző sokat segíthet a problémán, ráadásul így soha sem maradsz le a fontos eseményekről.

Igazi fogyóeszköze a drónnak, amelyet igen gyorsan elveszíthetünk, ha nem vigyázunk rá. Ráadásul idővel amortizálódik a környezeti hatások miatt. Érdemes azonban egy tartalék szettet magadnál tartani, így egy hosszabb út után megspórolhatod az azonnali hazautat. Fontos tudnod, hogy a DJI Spark és Mavic Pro esetében a propeller összehajtható, ellentétben a Phantom 4 és az Inspire 2 propellereivel. 

Ha gyerekek közelében sűrűn vagyunk, kiemelten fontos lehet ennek az eszköznek a beszerzése, hiszen egy drón a jelentős teljesítményű motorok miatt nagyon súlyos sérüléseket tud okozni. Ha gyermeked van, és drón beszerzését tervezed, ne hagyd ki ezt a fontos kelléket!

A drón kamera képét nem csak a telefonon követheted nyomon, hiszen arra ott van a DJI VR szemüvege is, amely tökéletesen visszaadja a hamisítatlan TOP GUN életérzést.

A DJI drónok esetében a UHS-I formátumú kártyák ajánlottak, azon belül is minél gyorsabb, minél nagyobb, annál jobb. 

Számos hordozásra alkalmas lehetőség van a DJI oldalán is, azon belül is a táskákat ajánljuk a legjobban. Stílusosak, praktikusak, és sajnos drágák. Azonban egy hosszú út során hasznos lehet az extra védelem. 

Apple független márkaszerviz Budapest | iPhone készülék szerviz | iMac számítógép szerviz | MacBook hordozható számítógép szerviz | DJI drón szerviz | GoPro javítás

 

Üzletünkben a legtöbb Apple termékhez (mint például iPhone, iPad, MacBook, iMac vagy Mac mini) nagy számban talál gyári és utángyártott kiegészítőket, alkatrészeket, tartozékokat (mint például MagSafe kompatibilis töltő vagy Lightning csatlakozójú kábel)

Szervizünkben többéves tapasztalattal rendelkező kollégáink vállalják az alábbi Apple gyártmányú termékek független, garancián túli szervizelését, javítását.
iPhone készülékek:
- iPhone 3G / iPhone 3GS,
- iPhone 4 / iPhone 4S,
- iPhone 5 / iPhone 5s,
- iPhone 6 - iPhone 6 Plus / iPhone 6s - iPhone 6s Plus,
- iPhone 7 - iPhone 7 Plus,
- iPhone 8 - iPhone 8 Plus,
- iPhone SE / iPhone SE 2nd gen / iPhone SE 3rd gen,
- iPhone X / iPhone XS - iPhone XS Max / iPhone XR,
- iPhone 11 / iPhone 11 Pro - iPhone 11 Pro Max,
- iPhone 12 / iPhone 12 Pro - iPhone 12 Pro Max,
- iPhone 13 / iPhone 13 Pro - iPhone 13 Pro Max
- iPhone 14 - iPhone 14 Max / iPhone 14 Pro - iPhone 14 Pro Max

iPad készülékek:
- iPad 
- iPad mini
- iPad Air
- iPad Pro

Mac készülékek:
- iMac (20 hüvelykes, 21,5 hüvelykes, 24 hüvelykes, 27 hüvelykes)
- iMac Pro
- Mac mini
- Mac Pro
- MacBook / MacBook Pro / MacBook Air

A technikusaink által végzett javítások például: iPhone készülékek kijelzőcseréje, akkumulátor cseréje, alkatrész cseréje, ázott készülékek javítása, burkolat cseréje, hangszórók, mikrofonok és nyílások tisztítása valamint a Mac készülékek hardveres karbantartása, bővítése, alaplapi javítása, meghajtó (HDD, SSD) cseréje, külső és belső tisztítása. Beázás, törés, repedés, alaplapi meghibásodás, és egyéb problémák esetén is megoldást kínálunk, rövid határidőn belül. Vállaljuk MacBook kompatibilis, MagSafe csatlakozójú töltők javítását, szakadt, sérült vagy kedvenceink által elrágott kábelek cserélését (MagSafe 1 és MagSafe 2 csatlakozójú 45W, 60W vagy 85W teljesítményű töltők esetén).

Cégünk vállalja továbbá GoPro akciókamerák szervizelését is. (GoPro szerviz, GoPro Hero 8, GoPro Hero 7, GoPro Hero 5, GoPro Hero 4, Hero 3+, Hero 2 szerviz, GoPro Hero Session, GoPro kölcsönzés, GoPro kiegészítők, GoPro javítás)

DJI drónok, stabilizátorok szakszerű javítását is tudjuk biztosítani. (DJI Phantom szerviz, DJI Spark szerviz, DJI Mavic Pro szerviz, DJI Inspire szerviz, DJI Matrice szerviz, DJI Osmo szerviz, DJI Zenmuse szerviz, DJI drónszerviz, DJI drone szerviz)

Összetört? Lezuhant? Letört a gimbal? Nem ad képet a kamera? Nem csatlakozik a távirányítóhoz? Vízbe esett? Nem működik megfelelően?

 

Minden használt és felújított Apple készülékre a vásárlástól számított 3 hónap garanciát vállalunk.

Bármilyen problémával fordulj hozzánk Apple, DJI, GoPro készülékeddel kapcsolatban, szerviz és értékesítő csapatunk készséggel áll rendelkezésedre. Üzletünk és szervizünk Budapest belvárosában az 6. kerületben található, azonban online áruházunk éjjel-nappal rendelkezésre áll.