Force reset/hard reset útmutató

Szerencsére már jó ideje túlléptünk azon, hogy telefonunk csak hívásra vagy SMS-re lenne alkalmas. Az új évezredben a zsebünkben hordozzuk az internetet apró zsebszámítógépekben, melyeknek teljesítménye roham léptekben kezdi megközelíteni asztali nagytestvérei képességeit.

Természetesen az Apple sem elégszik meg ennyivel, miért is tenné, hiszen mindig tökéletesíteni szeretné készülékeit kiadásukat követően is. Ma már a szoftver fejlesztésre is legalább akkora hangsúly jut, mint a hardverére. Az időszakos szoftverfrissítéseknek köszönhetően a biztonsági hibajavítások mellett nem csak az új funkcióknak, de gyorsabb készüléknek is örvendhetünk.

Vagy nem. Mondom ezt úgy, hogy tősgyökeres Apple felhasználóként eddig töretlenül hittem a nagybetűs almás márkában. Azonban egy ideje már elvesztettem a fonalat az Apple szoftverfrissítések terén, vagy megszaporodtak a hétköznapi sörözések és féktelen hangoverek Cupertino környékén. Emlékszem még azokra az időkre, amikor az iOS volt az abszolút etalon sebesség és felhasználói élmény terén. Nem volt párja az egész piacon, aztán szépen lassan valami elromlott az addig makulátlan gépezetben. A szoftverfrissítések problémások és bugosak lettek, sokan fagyásokra, lassulásokra és akadozásra kezdtek panaszkodni. Olyan eseményre került sor, amire korábban nem sűrűn volt példa. Tartani kezdtünk a szoftverfrissítésektől, melyeknek hibáit sok esetben csak az iPhone vagy iPad force reset/hard reset-jével, gyári visszaállításával, majd pedig teljes recovery-vel tudtuk csak helyreállítani vagy ideiglenesen orvosolni.

A következő két cikkünkben ezekről a folyamatokról írtunk bővebben, hiszen manapság a force reset, gyári visszaállítás és biztonsági mentés többféle módja is a rendelkezésünkre áll, melyekkel az idegesítő bugoktól, fagyásoktól remélhetőleg gyorsan megszabadulhatunk anélkül, hogy féltéglává változtatnánk az iPhone-t vagy iPad-et.

És ha már szóba került a biztonsági mentés, mielőtt azonban bármihez is kezdenénk, nem feledkezhetünk el erről a nagyon fontos lépésről és cikkünk másik feléről, amely nélkül nem ajánlatos sem a szoftverfrissítésnek, sem pedig más folyamatoknak neki kezdeni. Erről részletesen írunk itt. 

Welcome back! Miután meggyőződtünk róla, hogy sikerült biztonsági mentést készítenünk, rátérhetünk a force reset és gyári visszaállítás módjára.

Ha a telefon nem válaszol, lefagyott a képernyő, gyors és egyszerű megoldás lehet a force reset. Ehhez nem kell mást tenned, mint 10 másodpercen keresztül egyszerre nyomva tartani a bekapcsoló és home gombot egészen addig, amíg az Apple logó megjelenik.

A folyamat iPhone 7-nél egy kicsit más lett a home gomb mechanizmusának változása miatt, amelynek korábbi szerepét az alsó hangerőgomb vette át. Így a legújabb generációs iPhone-nál már a hangerőgomb és bekapcsoló gomb egyszerre történő benyomásával érhetjük el a korábbi hatást. 

 

Ha már a force reset sem elég, és nincs már más út, akkor jöhet az iPhone agy iPad gyári visszaállítása.

Figyelem! A folyamattal az összes tartalom és beállítás kitörlésre kerül! Csak úgy végezd el, ha azt megelőzően biztonsági mentést készítettél vagy lementetted a számodra fontos tartalmakat!

A visszaállításhoz a beállítások -> általános -> visszaállítás menüpontot kell kiválasztani, majd az összes tartalom és beállítás törlése opcióra kell kattintani a telefon gyári visszaállításához, amely a helyes jelszó begépelése után el is kezdődik. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyári visszaállítást iTunes-ból is kezdeményezhetünk, ehhez elég, ha a telefont a gépre csatlakoztatva megnyitjuk az iTunes-t, ahol bal felső sarokban megjelenő iPhone vagy iPad ikonra kattintva láthatóvá válik az aktuális firmware verziószám, illetve a gyári visszaállítás lehetősége. Utóbbit választva a telefonos megoldáshoz hasonlóan állíthatjuk vissza a készüléket.

 

Nem bonyolult, ugye? A fenti módszerek tehát remek eszközök arra, hogy hatékonyan kezeljük a felmerülő bugokat és problémákat anélkül, hogy tartósan belekopaszodnánk. Ha azonban a force reset és gyári visszaállítás sem hoz megoldást, elérhetőségeid megadásával a Re-store csapata bármikor segíthet a problémádon. Hozd be hibás készülékedet vagy akár mi is elmehetünk érte!

Szerviz szolgáltatás igénylése

Szervizfutárt kérekSzemélyesen

Igen
1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  • 1065 Budapest, Podmaniczky utca 4.
  • 06 (1) 677 7269
  • hétfő-péntek: 8:30-18:30
  • szombat: 9:00-13:00
  • Vasárnap: zárva

Apple szerviz Budapest | iPhone szerviz | iMac szerviz | MacBook szerviz | DJI drón szerviz | GoPro javítás

 

A legtöbb Apple készülék, iPhone, iPad, MacBook, iMac, Mac mini megvásárolható nálunk, melyekhez gyári és utángyártott kiegészítőket, alkatrészeket, Apple Magsafe töltő, dokkoló kínálunk.

Szervizünkben többéves tapasztalattal rendelkező kollégáink vállalják Apple termékek, iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad, MacBook Pro, iMac, MacMini készülékek teljes körű szervízelését. Szervizünk vállalja iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4 / iPhone 4S, iPhone 5, iPhone 5S, iPhone SE, iPhone 6, iPhone 6S, iPhone 6 Plus, iPhone 6S Plus, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 8, iPhone X LCD csere, akkumlátor csere, alaplap csere, adatmentés, iPhone kijelzőcsere.

Valamint GoPro akciókamerák szervizelését (GoPro szerviz,GoPro Hero 5, GoPro Hero 4, Hero 3+, Hero 2 szerviz, GoPro Hero Session, GoPro kölcsönzés, GoPro kiegészítők, GoPro javítás)

Vállaljuk DJI drónok, stabilizátorok szakszerű javítását. Ezekkel foglalkozunk:

DJI Phantom szerviz, DJI Spark szerviz, DJI Mavic Pro szerviz, DJI Inspire szerviz, DJI Matrice szerviz, DJI Osmo szerviz, DJI Zenmuse szerviz, DJI drónszerviz, DJI drone szerviz

Összetört? Lezuhant? Letört a gimbal? Nem ad képet a kamera? Nem csatlakozik a távirányítóhoz? Vízbe esett? Nem működik megfelelően?

Ha ilyen problémáid vannak, keress minket bizalommal!

Használt MacBook, eladó iPhone, Apple kölcsönzés és szerviz Budapest

iPad 2, iPad 3 retina, iPad 4 retina, iPad Air, iPad Air 2, iPad Pro, iPad mini kijelzőcsere, hátlapcsere, szoftverezés, adatmentés, másolás. MacBook Pro, iMac javítása, szervizelése.

Beázás, törés, repedés, alaplapi meghibásodás, és egyéb problémák esetén is megoldást kínálunk, rövid határidőn belül.

Minden használt és felújított Apple készülékre, iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad 2, iPad 3 retina, iPad 4 retina, iPad mini, MacBook Pro, iMac, MacMini és egyéb Apple termékekre 3 hónap garanciát vállalunk a vásárlástól számítva.

Bármilyen problémával fordulj hozzánk Apple, DJI, Gopro készülékeddel kapcsolatban, szerviz és értékesítő csapatunk készséggel áll rendelkezésedre. Üzletünk és szervizünk Budapest belvárosában az 5. kerületben található, azonban online áruházunk éjjel-nappal rendelkezésre áll. 

Vállaljuk MacBook töltők javítását, Legyen az MagSafe 1 és MagSafe 2 45W, 60W, 85W-os töltő!

Ha elrágta kedvenced, vagy csak elszakadt akkor kicseréljük a kábelt vadonatújra!