iPhone8 hírek

Megszokhattuk már, hogy minden újonnan bemutatott iPhone után már a next big thing-től, az őt követő trónkövetelőtől hangos az internet.

Ez az iPhone 7 megjelenésénél sem volt másképp, hiszen fél szemmel már mindenki 2017-re tekintett, az évre, amikor az iPhone 10. születésnapját tölti majd be.

iPhone 8 hírek

Bizony, hamarosan jubilálni fog a készülék, amely milliók tekintetét ragasztja oda mindennap a képernyőhöz, sodorja bajba a zebrán, és kápráztatja el minden egyes alkalommal, amikor a kezébe veszi. Természetesen az esemény már most számtalan alapot ad még a legvadabb tech híreknek is, melyeknek reméljük, hogy legalább az 50%-a igaz.

Szivárogtatások mindig vannak és lesznek, és ez a legújabb széria esetén sincs másképp, hiszen az iPhone 8 a legfrissebb hírek szerint a Sam...khm...sung példáját követve teljesen elhagyja a fizikai gombot, teret adva a kijelzőnek, amely a pletykák szerint végre OLED technológiájú lesz.

Mindez azt is jelentheti, hogy a vadonatúj, még ismeretlen felbontású kijelző élénk színei mellett gyakorlatilag újra megismerteti majd velünk a valódi fekete fogalmát.

Szintén nagy kérdés volt, hogy az Apple az iPhone 8 esetében visszatér e az üveg unibody borításhoz, azonban az újonnan kiszivárgott iPhone 8-nak tulajdonított fotókon még a korábbiakban megszokott alumínium borítás gyanítható.

A vad találgatások természetesen itt még nem érnek véget, hiszen a motorháztető alatt az Apple legújabb chip-jét, a 10 nanométeres A11 processzort jósolják, remélhetőleg 3GB rammal, vezeték-nélküli töltés lehetőségével, és arcfelismerő képességgel egyetemben.

A túlságosan felforrósódó hangulatot azonban gyorsan lehűtheti az a hír, miszerint az új iPhone 8 az ujjlenyomat-olvasó és a gyártási nehézségek miatt előreláthatóan késni fog, sok szomorú smiley-val gazdagítva az egyébként is tekintélyes Apple Emoji gyűjteményt.

Addig is készülj fel az új zászlóshajó érkezésére, hiszen használt, megunt készülékedet bármikor felvásároljuk!

Forrás: https://www.macrumors.com/roundup/iphone-8

 

  

  • 1065 Budapest, Podmaniczky utca 4.
  • 06 (1) 677 7269
  • hétfő-péntek: 8:30-18:30
  • szombat: 9:00-13:00
  • Vasárnap: zárva

Apple szerviz Budapest | iPhone szerviz | iMac szerviz | MacBook szerviz | DJI drón szerviz | GoPro javítás

 

A legtöbb Apple készülék, iPhone, iPad, MacBook, iMac, Mac mini megvásárolható nálunk, melyekhez gyári és utángyártott kiegészítőket, alkatrészeket, Apple Magsafe töltő, dokkoló kínálunk.

Szervizünkben többéves tapasztalattal rendelkező kollégáink vállalják Apple termékek, iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad, MacBook Pro, iMac, MacMini készülékek teljes körű szervízelését. Szervizünk vállalja iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4 / iPhone 4S, iPhone 5, iPhone 5S, iPhone SE, iPhone 6, iPhone 6S, iPhone 6 Plus, iPhone 6S Plus, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 8, iPhone X LCD csere, akkumlátor csere, alaplap csere, adatmentés, iPhone kijelzőcsere.

Valamint GoPro akciókamerák szervizelését (GoPro szerviz,GoPro Hero 5, GoPro Hero 4, Hero 3+, Hero 2 szerviz, GoPro Hero Session, GoPro kölcsönzés, GoPro kiegészítők, GoPro javítás)

Vállaljuk DJI drónok, stabilizátorok szakszerű javítását. Ezekkel foglalkozunk:

DJI Phantom szerviz, DJI Spark szerviz, DJI Mavic Pro szerviz, DJI Inspire szerviz, DJI Matrice szerviz, DJI Osmo szerviz, DJI Zenmuse szerviz, DJI drónszerviz, DJI drone szerviz

Összetört? Lezuhant? Letört a gimbal? Nem ad képet a kamera? Nem csatlakozik a távirányítóhoz? Vízbe esett? Nem működik megfelelően?

Ha ilyen problémáid vannak, keress minket bizalommal!

Használt MacBook, eladó iPhone, Apple kölcsönzés és szerviz Budapest

iPad 2, iPad 3 retina, iPad 4 retina, iPad Air, iPad Air 2, iPad Pro, iPad mini kijelzőcsere, hátlapcsere, szoftverezés, adatmentés, másolás. MacBook Pro, iMac javítása, szervizelése.

Beázás, törés, repedés, alaplapi meghibásodás, és egyéb problémák esetén is megoldást kínálunk, rövid határidőn belül.

Minden használt és felújított Apple készülékre, iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad 2, iPad 3 retina, iPad 4 retina, iPad mini, MacBook Pro, iMac, MacMini és egyéb Apple termékekre 3 hónap garanciát vállalunk a vásárlástól számítva.

Bármilyen problémával fordulj hozzánk Apple, DJI, Gopro készülékeddel kapcsolatban, szerviz és értékesítő csapatunk készséggel áll rendelkezésedre. Üzletünk és szervizünk Budapest belvárosában az 5. kerületben található, azonban online áruházunk éjjel-nappal rendelkezésre áll. 

Vállaljuk MacBook töltők javítását, Legyen az MagSafe 1 és MagSafe 2 45W, 60W, 85W-os töltő!

Ha elrágta kedvenced, vagy csak elszakadt akkor kicseréljük a kábelt vadonatújra!