Sony okostelefonok biztonsági mentése

A Sony hogy a 20., úgy a 21. Században is a technológia egyik éllovasa. Számos technológiai csodát köszönhetünk a japán óriásnak, amelyeknek mindegyike hozzájárult ahhoz a világhoz, amit ma ismerünk. Azonban már rég túlvagyunk a Walkman diadalán, a Sony pedig az új trendekhez igazodva az okostelefonok piacán igyekszik boldogulni, készülékeit pedig máig milliók használják, és tárolják rajtuk életük minden mozzanatát. Éppen ezért is fontos azok védelme, hiszen a technika ördöge bármikor beköszönhet.

sony okostelefonok biztonsági mentése - Re-store

Cikksorozatunk korábbi részeiben már bemutattuk, hogy hogyan lehet biztonsági mentést készíteni Huawei, LG és Samsung okostelefonoknál. Most bemutatjuk, hogyan készíthetsz biztonsági mentést Sony okostelefonodhoz

A folyamat akárcsak az LG, Huawei és Samsung okostelefonjainál, a Sony készülékeinél sincs másképp.

  • Nyisd meg a beállításokat
  • Keresd meg az általános beállítások fület
  • Válaszd ki a biztonsági mentés és visszaállítás menüpontot
  • A Google Backup résznél kapcsold be a funkciót
  • Ezután létre kell hoznod egy fiókot a biztonsági mentéshez (amelyhez egyszerűen csak elég bejelentkezned a Google fiókodba)
  • A telefon ezt követően pedig már automatikusan is képes lesz biztonsági mentéseket készíteni

A Sony a nagy gyártók példáját követve saját desktop szoftvert készített, amellyel nem csak frissítheted, de biztonsági mentést is készíthetsz a telefonodról. Ez a Sony Companion. De hogyan kell használni?

  • Töltsd le a Sony Companion szoftvert Windows-ra vagy Mac-re
  • Telepítsd a programot
  • A telepítést követően indítsd el a programot, csatlakoztasd a telefonodat, nem sokkal később pedig a program ki is jelzi azt
  • A főképernyőn válaszd ki azokat az adatokat, amelyeket menteni szeretnél
  • Kattints a biztonsági mentés készítése gombra
  • Kövesd a program által javasolt utasításokat, és türelmesen várd meg a végét

A fenti két opció nem nyerte el a tetszésedet, van egy harmadik, márkától független megoldás egyenesen a Google boszorkánykonyhájából. Hogyan működik?

  • Töltsd le az Android Assitant alkalmazást Windows vagy Mac számítógépre
  • Installáld a programot, majd nyisd meg
  • Csatlakoztasd az okostelefonodat, és engedélyezd a csatlakozást
  • Válaszd ki a biztonsági mentés és visszaállítás menüpontot
  • Válaszd ki, hogy mit szeretnél lementeni
  • Keresd meg a helyet, ahová a biztonsági mentést lementenéd
  • Kattints a biztonsági mentés gombra, a folyamat elkezdődik, addig viszont véletlenül se szedd le a telefont a töltőről

Hogyan állíthatod vissza az adatokat?

  • Válaszd ki a biztonsági mentés vagy visszaállítás gombot
  • Kattints a visszaállítás gombra
  • Válaszd ki a biztonsági mentés helyét Ha kiválasztottad, a szoftver visszaállítja a telefont a biztonsági mentéssel

A folyamat tehát egyáltalán nem bonyolult, de mindenképpen elengedhetetlen. A telefonod mellett a rajta lévő adatok is hasonlóan nagy értéket jelentenek, gondoskodj róluk időnként! Ha mégis bekövetkezik a baj, és mégsem boldogulsz, a Re-store csapatára bármikor számíthatsz!

  • 1065 Budapest, Podmaniczky utca 4.
  • 06 (1) 677 7269
  • hétfő-péntek: 8:30-18:30
  • szombat: 9:00-13:00
  • Vasárnap: zárva

Apple szerviz Budapest | iPhone szerviz | iMac szerviz | MacBook szerviz | DJI drón szerviz | GoPro javítás

 

A legtöbb Apple készülék, iPhone, iPad, MacBook, iMac, Mac mini megvásárolható nálunk, melyekhez gyári és utángyártott kiegészítőket, alkatrészeket, Apple Magsafe töltő, dokkoló kínálunk.

Szervizünkben többéves tapasztalattal rendelkező kollégáink vállalják Apple termékek, iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad, MacBook Pro, iMac, MacMini készülékek teljes körű szervízelését. Szervizünk vállalja iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4 / iPhone 4S, iPhone 5, iPhone 5S, iPhone SE, iPhone 6, iPhone 6S, iPhone 6 Plus, iPhone 6S Plus, iPhone 7, iPhone 7 Plus, iPhone 8, iPhone X LCD csere, akkumlátor csere, alaplap csere, adatmentés, iPhone kijelzőcsere.

Valamint GoPro akciókamerák szervizelését (GoPro szerviz,GoPro Hero 5, GoPro Hero 4, Hero 3+, Hero 2 szerviz, GoPro Hero Session, GoPro kölcsönzés, GoPro kiegészítők, GoPro javítás)

Vállaljuk DJI drónok, stabilizátorok szakszerű javítását. Ezekkel foglalkozunk:

DJI Phantom szerviz, DJI Spark szerviz, DJI Mavic Pro szerviz, DJI Inspire szerviz, DJI Matrice szerviz, DJI Osmo szerviz, DJI Zenmuse szerviz, DJI drónszerviz, DJI drone szerviz

Összetört? Lezuhant? Letört a gimbal? Nem ad képet a kamera? Nem csatlakozik a távirányítóhoz? Vízbe esett? Nem működik megfelelően?

Ha ilyen problémáid vannak, keress minket bizalommal!

Használt MacBook, eladó iPhone, Apple kölcsönzés és szerviz Budapest

iPad 2, iPad 3 retina, iPad 4 retina, iPad Air, iPad Air 2, iPad Pro, iPad mini kijelzőcsere, hátlapcsere, szoftverezés, adatmentés, másolás. MacBook Pro, iMac javítása, szervizelése.

Beázás, törés, repedés, alaplapi meghibásodás, és egyéb problémák esetén is megoldást kínálunk, rövid határidőn belül.

Minden használt és felújított Apple készülékre, iPhone 3G / iPhone 3GS, iPhone 4, iPhone 4S, iPhone 5, iPad 2, iPad 3 retina, iPad 4 retina, iPad mini, MacBook Pro, iMac, MacMini és egyéb Apple termékekre 3 hónap garanciát vállalunk a vásárlástól számítva.

Bármilyen problémával fordulj hozzánk Apple, DJI, Gopro készülékeddel kapcsolatban, szerviz és értékesítő csapatunk készséggel áll rendelkezésedre. Üzletünk és szervizünk Budapest belvárosában az 5. kerületben található, azonban online áruházunk éjjel-nappal rendelkezésre áll. 

Vállaljuk MacBook töltők javítását, Legyen az MagSafe 1 és MagSafe 2 45W, 60W, 85W-os töltő!

Ha elrágta kedvenced, vagy csak elszakadt akkor kicseréljük a kábelt vadonatújra!