Videókártya meghibásodás

Sokat változott a világ az égimeszelő számítógépes tornyok óta. Az asztali és hordozható számítógépeknél is elsődleges cél lett a kompakt, praktikus méret, ezáltal, és természetesen a technológia rohamos fejlődésével fokozatosan mondhattunk búcsút a jó öreg sugár hajtású matuzsálemeknek.

A design és kompakt méret divatos oltára azonban áldozatokat követel, ez pedig sokszor több és drágább bosszúságokkal jár, mint amihez korábban hozzászokhattál. Ugyan kérem, de ki nem szeret veszélyesen élni? ;)

Az első polikarbonát MacBook bemutatása óta nagy szerepet kaptak az integrált alkatrészek, azonban a helyzet tovább bonyolódott az első unibody kialakítású MacBook Air érkezésével, mely a korábbi modellekkel ellentétben már nem adott lehetőséget arra, hogy bővítsük gépünket, viszont annál több teret biztosított az integrált alkatrészeknek.

Ha pedig integrált alaplapi alkatrészről van szó, akkor a videokártya az egyik legproblémásabb részlet, amely esetenként kisebb, sokszor pedig nagyobb hibákat produkálva okozhat igen kellemetlen fejfájást, rosszabb esetben pedig teljes anyagi csődöt. Ez alól pedig a MacBook-ok mellett a Mac mini és egyes iMac modellek sem kivételek.

Cikkünkben bemutatjuk nektek, hogy milyen jelei lehetnek a videokártya, más nevén GPU meghibásodásának, hogyan tesztelhetitek, és milyen lehetőségeitek vannak annak javíttatására.

 

Melyek a videokártya meghibásodásának tünetei?

Ha ezt látod fokozott terhelés mellett, akkor az a videokártya meghibásodására utalhat.

A videokártya meghibásodására utalhat még egy másik idegesítő tünet, a gép indokolatlan újraindulása. 


Hogyan győződhetsz meg a hibáról?

Tölts le ingyenes GPU benchmark programokat, melyekkel próbára teheted a GPU-t, erre a célra tökéletes a:

  • Cinebench: LINK
  • A Geeks GPU tesztje: LINK
  • GFX Bench GL teszt
  • 2013 után gyártott gépeknél: LINK
  • 2013 előtt gyártott gépeknél: LINK
 

Mi okozza a GPU meghibásodást?

Mind a MacBook-ok, az iMac-ek, illetve egyes Mac minik esetében a GPU (Graphics Processing Unit) az alaplapon található integrált chip, amely akár több száz pici golyóval lehet odaforrasztva. Könnyen előfordulhat, hogy a golyók nem illeszkednek megfelelően, amely ilyenkor már a GPU meghibásodásához vezet.
 

Hogyan előzhető meg, javítható a videokártya meghibásodás?

A megelőzés egyik leghatékonyabb módja az időszakos karbantartás, portalanítás, hőpaszta csere és diagnosztika. Ezt pedig mi is előszeretettel ajánljuk!

Ilyenkor az alaplapot egy BGA gépbe helyezve 180-200 fokra hevítik fel, így a már említett golyócskák visszapattanhatnak a helyükre, ezzel remélhetőleg megoldva a problémát.

A legrosszabb forgatókönyv az alaplap csere, amely a készülék korától és típusától függően 100-200, de akár 300.000 Ft-ba is kerülhet. Természetesen reméljük, hogy ez a forgatókönyv nem áll fenn.

A GPU meghibásodás szerencsére ritkán fordul elő, kellő odafigyeléssel, rendszeres karbantartással pedig még hosszú ideig élvezhetjük gépünk társaságát. Ha azonban mégis meghibásodik, nyugodtan fordulj a Re-store csapatához!

Szerviz szolgáltatás igénylése

Igen
1

Apple független márkaszerviz Budapest | iPhone készülék szerviz | iMac számítógép szerviz | MacBook hordozható számítógép szerviz | DJI drón szerviz | GoPro javítás

 

Üzletünkben a legtöbb Apple termékhez (mint például iPhone, iPad, MacBook, iMac vagy Mac mini) nagy számban talál gyári és utángyártott kiegészítőket, alkatrészeket, tartozékokat (mint például MagSafe kompatibilis töltő vagy Lightning csatlakozójú kábel)

Szervizünkben többéves tapasztalattal rendelkező kollégáink vállalják az alábbi Apple gyártmányú termékek független, garancián túli szervizelését, javítását.
iPhone készülékek:
- iPhone 3G / iPhone 3GS,
- iPhone 4 / iPhone 4S,
- iPhone 5 / iPhone 5s,
- iPhone 6 - iPhone 6 Plus / iPhone 6s - iPhone 6s Plus,
- iPhone 7 - iPhone 7 Plus,
- iPhone 8 - iPhone 8 Plus,
- iPhone SE / iPhone SE 2nd gen / iPhone SE 3rd gen,
- iPhone X / iPhone XS - iPhone XS Max / iPhone XR,
- iPhone 11 / iPhone 11 Pro - iPhone 11 Pro Max,
- iPhone 12 / iPhone 12 Pro - iPhone 12 Pro Max,
- iPhone 13 / iPhone 13 Pro - iPhone 13 Pro Max
- iPhone 14 - iPhone 14 Max / iPhone 14 Pro - iPhone 14 Pro Max

iPad készülékek:
- iPad 
- iPad mini
- iPad Air
- iPad Pro

Mac készülékek:
- iMac (20 hüvelykes, 21,5 hüvelykes, 24 hüvelykes, 27 hüvelykes)
- iMac Pro
- Mac mini
- Mac Pro
- MacBook / MacBook Pro / MacBook Air

A technikusaink által végzett javítások például: iPhone készülékek kijelzőcseréje, akkumulátor cseréje, alkatrész cseréje, ázott készülékek javítása, burkolat cseréje, hangszórók, mikrofonok és nyílások tisztítása valamint a Mac készülékek hardveres karbantartása, bővítése, alaplapi javítása, meghajtó (HDD, SSD) cseréje, külső és belső tisztítása. Beázás, törés, repedés, alaplapi meghibásodás, és egyéb problémák esetén is megoldást kínálunk, rövid határidőn belül. Vállaljuk MacBook kompatibilis, MagSafe csatlakozójú töltők javítását, szakadt, sérült vagy kedvenceink által elrágott kábelek cserélését (MagSafe 1 és MagSafe 2 csatlakozójú 45W, 60W vagy 85W teljesítményű töltők esetén).

Cégünk vállalja továbbá GoPro akciókamerák szervizelését is. (GoPro szerviz, GoPro Hero 8, GoPro Hero 7, GoPro Hero 5, GoPro Hero 4, Hero 3+, Hero 2 szerviz, GoPro Hero Session, GoPro kölcsönzés, GoPro kiegészítők, GoPro javítás)

DJI drónok, stabilizátorok szakszerű javítását is tudjuk biztosítani. (DJI Phantom szerviz, DJI Spark szerviz, DJI Mavic Pro szerviz, DJI Inspire szerviz, DJI Matrice szerviz, DJI Osmo szerviz, DJI Zenmuse szerviz, DJI drónszerviz, DJI drone szerviz)

Összetört? Lezuhant? Letört a gimbal? Nem ad képet a kamera? Nem csatlakozik a távirányítóhoz? Vízbe esett? Nem működik megfelelően?

 

Minden használt és felújított Apple készülékre a vásárlástól számított 3 hónap garanciát vállalunk.

Bármilyen problémával fordulj hozzánk Apple, DJI, GoPro készülékeddel kapcsolatban, szerviz és értékesítő csapatunk készséggel áll rendelkezésedre. Üzletünk és szervizünk Budapest belvárosában az 6. kerületben található, azonban online áruházunk éjjel-nappal rendelkezésre áll.